Most lemegy bennem a nap

Üdv újra az éjszakámban

Valami pislákol bennem

Itt a hideg némaságban,

Megint átvertem magamat,

Hittem a halvány csillogásban,

De valahogy szürke maradtam

Ebben a gyötrő félhomályban.

Néha kiakad a kölyök mikor túl sok mindent látott,

Volt hogy szakadt a lélek mert soha nem volt meg amire vágyott,

Aztán kimaradt sokszor, valahol úgyis elérte az álom,

Csak hogy attól messze járjon ahol a harag ül a bús kicsi házon.

Egyszer tényleg megtalálom,

Magamat mostmár minden áron

És akkor szembe nézek vele,

Hogy végre megbocsásson.

Tágul a fényben a szembogara,

Itt minden a pillanat áldozata,

Most sáros a lelkem, húz lefele

Pedig azt hittem ez a hegy teteje,

Vele elvisz a tévút gondolata,

Pedig ez csak az életünk másolata,

Körülötte a fény is éjfekete,

Húzza a szívem a képzelete.

Három világ ér most össze bennem,

Egy amiben folyton gyötrelemben,

Egy amiben nem álmodtam évek óta,

Meg egy amiben magam vagyok hébe-hóba.

Pókhálós szellem város, a szélben mindig szétszakadó

Haragos elmúlások, váratlan látogató.

Semmire nincs bizonyíték, véletlen egybeesés,

Ahogy ketten járjuk lassan a végét, tudjuk nem lesz menedék.

Időtlen idők óta vagyok bujdosó,

Megijeszt ahogy megtalál a végzet,

Megijeszt ez a halkan suttogó,

Fogva tartott lélek.

Tágul a fényben a szembogara,

Itt minden a pillanat áldozata,

Most sáros a lelkem, húz lefele

Pedig azt hittem ez a hegy teteje,

Vele elvisz a tévút gondolata,

Pedig ez csak az életünk másolata,

Körülötte a fény is éjfekete,

Húzza a szívem a képzelete.