Türelem, kellett hozzád tengernyi türelem,

Mert küzdelmes volt kettőnk közt a szerelem,

Míg megtaláltuk egymásban a jót, a tisztelni valót.

Akarat, összetartott minket egy akarat,

Hogy helyünk legyen nekünk is a nap alatt,

És élvezhessük mindazt, ami jó és szeretni való.

Hát így vagyunk mi ketten, Te meg én,

Két ember az élet szigetén.

Még harcolunk, ha kell, de győzni nem merünk,

Csak szeretünk, félve szeretünk.

Hát így vagyunk mi ketten egyedül,

Két ember, kit az álom elkerül.

Mi úgy élünk mint más, de egyszer búcsúzunk,

Addig mégis boldogok vagyunk.

Szerelem, több lett ez, mint hétköznapi érzelem,

Egy szövetség, mely átvezet az életen,

És bármi baj van, fel nem bontható, csak őrizni való.

Hát így vagyunk mi ketten Te meg én,

Két ember az élet szigetén.

Még harcolunk ha kell, de győzni nem merünk,

Csak szeretünk, félve szeretünk.

Hát így vagyunk mi ketten egyedül,

Két ember, kit az álom elkerül.

Mi úgy élünk mint más, de egyszer búcsúzunk,

Addig mégis boldogok vagyunk.